Soha nem volt még ennyi háztartási alkalmazott
Minden eddiginél több, mintegy 15 ezer háztartási alkalmazottat – bébiszittert, kertészt, takarítónőt, szakácsot – foglalkoztattak tavaly Magyarországon, írja a keddi Magyar Idők.
A napilap hozzáteszi: ez csupán a felszín, mivel az adóhatóság csak a regisztrált háztartási alkalmazottakról tud információt adni. Aki ugyanis háztartási alkalmazottat foglalkoztat, annak be kell jelentenie azt az adóhivatalnál, és havonta ezer forintos regisztrációs díjat kell fizetnie. Az utóbbi hat évben ennek az adónak az összege összességében még a 100 millió forintot sem érte el. Pedig a háztartási alkalmazottak száma nőtt, 2012-ről 2013-ra például megkétszereződött.
Egy 2013-as tanulmány szerint a háztartási munkát jórészt feketepiaci keretek közt adják-veszik nemcsak Magyarországon, de jellemzően a világon mindenütt. A NAV háztartási munkaként ismeri el például a lakástakarítást, a főzést, a házi tanítást, az otthoni gondozást és ápolást, a házvezetést, a kertgondozást. Akik ilyen tevékenységből élnek, azoknak a jövedelme adórendszeren kívüli keresetnek számít, így ez után nem kell adót fizetniük.
Forrás: http://24.hu/
Törvényi háttér: http://nav.gov.hu/data/cms278782/47._IF_Haztartasi_munkavegzes_szabalyai_2013.pdf
Gazdasági hírek
-
Megjöttek a várva várt járványadatok – Mi következik most?
Megjöttek a várva várt járványadatok – Mi következik most?
Megjelentek a légúti fertőzésekre vonatkozó friss adatok a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) oldalán. Ezek szerint csökkent a múlt héten az akut légúti fertőzés, és ezen belül influenzaszerű megbetegedés tüneteivel orvoshoz fordulók száma.
Created on: 2024 May 16 | 8:59 am
2024 May 16 | 8:59 am -
Nagy dobásra készül a Toyota, a Nissan és a Honda
Nagy dobásra készül a Toyota, a Nissan és a Honda
Japán három legnagyobb autógyártója, a Toyota Motor, a Honda Motor és a Nissan Motor közös szoftverfejlesztésbe kezd autókhoz - írja az MTI a Jomiuri Simbun japán újság nyomán.
Created on: 2024 May 16 | 8:22 am
2024 May 16 | 8:22 am -
Nagyot zakózott a japán gazdaság, fel van adva a lecke a jegybanknak
Nagyot zakózott a japán gazdaság, fel van adva a lecke a jegybanknak
A japán gazdaság az első negyedévben a várakozásoknál is nagyobb mértékben, évesítve 2%-kal zsugorodott, ami főként a gyenge jen által okozott fogyasztói terhek és a beruházási kiadások csökkenése miatt következett be, kihívást jelentve ezzel a központi bank számára.
Created on: 2024 May 16 | 8:16 am
2024 May 16 | 8:16 am -
Derült égből villámcsapás: jön az ítéletidő, figyelmeztetést adtak ki a fél országra
Derült égből villámcsapás: jön az ítéletidő, figyelmeztetést adtak ki a fél országra
Felhőszakadás miatt 4 megyében, zivatar miatt 10 megyében első szintű (sárga) figyelmeztetés van érvényben. Csütörtök este-péntek este közötti 24 óra során területi átlagban az ország nagyobb részén meghaladhatja a 10 mm-t, de intenzívebb záporok, zivatarok környezetében lokálisan ennek többszöröse is leeshet.
Created on: 2024 May 16 | 8:13 am
2024 May 16 | 8:13 am -
Autósok, figyelem! Durván eszkalálódhat a helyzet a műszaki vizsgáknál
Autósok, figyelem! Durván eszkalálódhat a helyzet a műszaki vizsgáknál
A Covid-járvány alatt az autósoknak átmenetileg nem kellett műszaki vizsgára vinni az autójukat, de 2022 nyarán a mentességnek egy csapásra vége lett, ekkor autósok százezrei árasztották el a vizsgabázisokat. Most, két évvel később hasonló mennyiségű autóra, hosszú várakozási időre számítjhatunk[…]
Created on: 2024 May 16 | 7:28 am
2024 May 16 | 7:28 am -
Magyarország legerősebb növekedési motorja lehetne, de most rükvercbe kapcsolt
Magyarország legerősebb növekedési motorja lehetne, de most rükvercbe kapcsolt
Nagyot nőtt az EU-ban a diplomás fiatalok aránya az elmúlt évtizedben, miután a kontinens egyre inkább igyekszik a tudásalapú társadalom irányába mozdulni. Ez nem is csoda, hiszen a jobb képzettség jóval magasabb béreket és életszínvonalat eredményez. Magyarország viszont más utat[…]
Created on: 2024 May 16 | 6:10 am
2024 May 16 | 6:10 am -
Markáns hidegfront vet véget a szép időnek, rengeteg esőt kaphatunk a nyakunkba
Markáns hidegfront vet véget a szép időnek, rengeteg esőt kaphatunk a nyakunkba
Csütörtök estétől markáns hidegfront érkezik délnyugat felől, legalábbis a várható csapadék mennyiség tekintve mindenképpen – írja időjárási előrejelzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Created on: 2024 May 15 | 9:23 pm
2024 May 15 | 9:23 pm
Valuta átváltás
Aktualitások
- 1
- 2
- 3
Soha nem volt még ennyi háztartási alkal…
Date:: 2016-04-13 21:14:57Soha nem volt még ennyi háztartási alkalmazott Minden eddiginél több, mintegy…
Két magyar a Forbes 30 év alatti európai…
Date:: 2016-01-22 08:35:45Két magyar a Forbes 30 év alatti európai sikerlistáján Az On the Spot magyar…
Online pénztárgépek…
Date:: 2015-08-18 16:23:51Az online pénztárgépeket kötelező minden évben felülvizsgálni! A NAV kiadott…
Gyermekek adókártya igénylése…
Date:: 2015-07-31 12:46:56Meg van a gyerek adókártyája? Családi adókedvezmény - Gyermekek adókártyájának i…